Mert a rózsa tudja

0
72

Sok évvel ezelőtt találkoztam vele először.
Mély benyomást tett rám.
Mivel?
A szépségével és a szenvedélyességével.

Olyan bátran adta át magát az érzelmeinek, ami engem lenyűgözött akkor.
Úgy tudott kacagni, mint egy kislány, és úgy tudott szomorkodni, fájni, hogy elhittem neki, hogy vége a világnak.
Barátok lettünk.
Kísértük egymást hosszú éveken át.
Egyszer megígérte nekem, hogy „Angyalom, én ott leszek veled…”
Sok minden történt azóta velünk, és ő ott volt velem.

Aztán úgy alakult, hogy tavaly vidékre költözött, közel a szeretteihez, a pici unokájához.
Búcsúzáskor egy csenevész kis rózsát adott nekem: „Angyalom, ez itt a mi barátságrózsánk. Vigyázz rá!”
És én vigyáztam.

Eltelt egy év, és a mi kis rózsánk megnőtt, megerősödött, és vele tovább erősödött a barátságunk is.
A rózsánk…

Egyik reggel épp a növényeim között serénykedtem dudorászva, amikor valami furcsa érzés kezdett a rózsánk felé húzni.
Tágra nyílt szemekkel kerestem az érzés okát a növényen.
Szép volt, minden ágán egy -egy illatozó virággal.
De mi ez az érzés?

És akkor megpillantottam: a legmagasabb szárán egy hatalmas virág hívogatott, aminek két szíve volt.
Könnyek szöktek a szemembe.
Mert a rózsa tudja: ő a mi barátságrózsánk.
Köszönöm, drága Lonám.