Szösszenetek


kudarc vs siker

 

    Kudarc vs siker

 

A minap egy fiatal pár keresett meg bennünket azzal, hogy romokban a kapcsolatuk, segítsünk.
A nő sírva mondta el, hogy ugyan még csak másfél éve házasok, de már nincs közöttük semmi kapcsolat, szinte már annak is örül, ha veszekszenek, mert akkor legalább azt érzi, hogy mégiscsak kapcsolódnak, ha ilyen torz formában is.
A férje nem figyel rá, és ő időről- időre azon kapja magát, hogy házisárkányként próbálja kierőszakolni az együttléteket, és ha végre sikerül, már nem is tud örülni neki. Úgy érzi, hogy a házasságának a kudarca már a munkahelyét is veszélyezteti, hiszen az utóbbi 2 hónapban már 3 alkalommal rótta meg a főnöke, mert komoly hibát hagyott a leadott anyagban.

“Totális kudarc az életem” – zárta hüppögve a monológját.

A férje összeszorított szájjal, maga elé meredve hallgatta az in medias res nyitányt.
Amikor az ő verzióját kérdeztük, egy ideig csak hümmögött, és csóválta a fejét: “Nem sikerült – mondta -, kudarcot vallottunk.”
Szomorúnak, kiábrándultnak látszott, és egyre csak azt mondogatta, hogy “Elrontottuk…”.

Úgy tűnt, lemondtak a kapcsolatukról mindketten.
Amikor azt kérdeztük, hogy mi a legrosszabb most, szinte egyszerre vágták rá, hogy a KUDARC.

Meglepődtünk. Mi lett volna vajon a siker?
És akkor lassan, majd egyre határozottabban elkezdték sorolni a végtelennek tűnő kapcsolati példákat a családból, a baráti társaságból, a munkahelyeikről, sőt a végén még egy irodalmi példa is említésre került. Erre mindannyian egyszerre kezdtünk nevetni :)

Ezekhez mérik a saját kapcsolatukat, és miden amiben az övék más, a rossz?!

Ebben az oldott hangulatban már könnyebb volt ránézni más szemszögből a kapcsolatukra.
Kiderült, hogy alapvetően teljes életet élnek külön is, mindkettejüknek vannak saját céljai, szabadidős elfoglaltságai, nem különösebben igénylik a közösen eltöltött időt, ugyanakkor szívesen meglepik egymást apróbb, nagyobb ajándékokkal.
Az is kiderült, hogy ha hosszabb időt töltenek együtt, az inkább feszültség-, mint örömforrás. Mégis mindketten lelkesednek a közös tervekért, célokért, melyek megvalósításához ki-ki a maga módján járul hozzá.

Végül megsoroztuk őket a kérdéseinkkel

Tisztelitek egymást? Igen.
Elismeritek egymást? Igen.
Támogatjátok egymást? Igen.
Szeretitek egymást? (Upssz!) meglepő (?) válasz: IGEN.

Hajlandóak lennétek a magatok módján boldog életet élni, anélkül, hogy másokhoz hasonlítanátok a saját életeteket?


Nos, kedves Olvasóm, mit gondolsz, mit válaszoltak? :)

 

 

comments

Az ócean partján vacsoráztunk, meleg, párás éjszaka.
Az asztalunktól csupán néhány méterre ott morajlott, tajtékzott a hatalmas víz.
Egyszercsak egy ember állt meg az asztalunk mellett.
Sovány, inas, teljesen fogatlan szingaléz férfi, velem egykorú lehet.
Udvariasan megszólított, és angolul érdeklődött: mióta vagyunk a szigeten, merre jártunk, mit láttunk eddig, meddig maradunk még?
Éreztem, hogy valamit keres, valamire vár.
Néztem rá, figyeltem őt, engedtem, hogy beszéljen.
Mire felocsúdtam, egy nehéz, küzdelmes sors kezdett kirajzolódni előttem.
Beszélt és beszélt… arra emlékszem, hogy kisgyerek volt, amikor elveszítette az édesanyját...a hangját elsodorták az óceán hullámai.
Tekintetünk egymásba fúródott.
A bőre színe egybemosódott az éjszaka sötétjével, csak fogatlan ínye és a szeme világított.
És ő mesélt.
És közben csak néztük egymást...
Megnyúlt az idő.
A szemében furcsa lángok égtek.
Nem kért szánalmat.
Csupán az egyre sürgetőbb, kétségbeesett kérdésére kutatta a választ a tekintetemben:
- Ugye érdemes votl? Ugye van értelme?
- Igen. Van értelme - válaszoltam.
Megnyugodott.
Illedelmesen elköszönt és tovább ment.
Kegyelmi pillanat.

A dátum: 2017. 03.23.  Sri Lanka

comments

 

Még emlékszem azokra az időkre, amikor a félelmek teremtették a mindennapjaimat. Hálás vagyok (magamnak) a szabadságomért.

 


 

comments

PÁRKAPCSOLAT FÉLELMEINK

 

Ma egy a harmincas évei elején járó fiatalember keresett fel.

Elgyötört arca félelemről, csillogó szeme új szerelemről mesélt.

Elmondta, hogy úgy érzi megtalálta élete szerelmét, és most nagyon boldog,

DE! Állandóan amiatt aggódik, hogy elveszíti a lányt, és a frissen tapasztalt csoda elillan.

Hm... ismerős ez az érzés. Mindannyian átéltük már.

Hogyan tudjuk ezt kezelni anélkül, hogy játszmákba menekülnénk vagy a saját kínunkat a kedvesünkre vetítenénk?

Beszélgetésünk során kiderült, hogy újra meg újra a korábbi kapcsolatok kudarca jelenik meg a belső képernyőjén. Érzi az ismerős fájdalmat, amit már annyiszor átélt.

Kérdeztem, hogy a lány tud e erről. Azt mondta, nem, mert szégyenli és fél, hogy a lány elmenekülne, ha tudna gyötrelmeiről.

- Kölcsönös ez a szerelem? - kérdeztem.

- Persze! - vágta rá határozottan.

- Hm... Bennem jónéhány kérdés felmerül. Vajon tényleg bízol e annyira a kapcsolatotokban, hogy megmutasd neki magadat? Ha nem mered megmutatni magadat, vajon elvárhatod e tőle, hogy ő álarcok nélkül legyen jelen? Vajon ez az aggodalom lehetővé teszi e számodra, hogy meglásd az ő hasonló félelmeit? Vajon, ha tudnád, hogy ő is hasonló árnyakkal viaskodik, tudnád e őt megnyugtatni? És végül: ha megmutatnád neki ezt az eltitkolt énedet, és ő emiatt elhagyna, vajon sajnálkoznál e egy olyan szerelem elmúlása miatt, ahol nem tudtál önmagad lenni?

A srác elgondolkodott, és rövidesen felderült az arca.

- Beszélek vele. Szeretem és ő is szeret engem. Tudom, hogy ez az én parám, és meg tudom oldani. Megkérem, hogy segítsen ebben, ha tud.

Drukkolok nekik. Bízom benne, hogy méginkább megerősödik a kapcsolatuk.

comments